|
Minden versenyzőnek rendelkeznie kell saját WAKO sportkönyvvel, benne egy évre érvényes sportorvosi igazolással, és ezt be kell mutatnia mérlegeléskor. Európa- illetve világbajnokságokon a nemzeti csapatokban nem lehetnek kulföldi résztvevők. Mérlegeléskor a hivatalos útlevelet be kell mutatni a mérlegelést végző tisztségviselőnek. A semi-contact szerinti mérkőzéseket visszafogott, kontrollált technikákkal és találatokkal kell végrehajtani. A semi-contact technikára alapozó szabályrendszer, melyben azonos hangsúlyt kapnak a kéz- és lábtechnikák, from an athletic viewpoint. Kuzdőterulet A kuzdelmi teruletet ringnek nevezzuk. A ring mérete 8x8 méter (25x25 láb).
A ring megemelt padlózatú, párnázott felszínű terulet. Ha a szervező nem tud megemelt padlózatot beszerezni, értesítenie kell a WAKO elnökét, aki engedélyt adhat a csarnok padlója vagy ökölvívóring használatára. A megemelt padlózat költsége nem elfogadható ok. A ring mellett a padlón jelölve kell lennie edzői teruletnek. Ruházat és védőfelszerelések Minden versenyzőnek tiszta, jó állapotú ruházatot kell viselnie. A nadrág szárának takarnia kell a bokát. A derékon megkötős vagy rugalmas gumis megoldás alkalmazható. A felsőrész kabát vagy V-nyakú felsőrész. Semmilyen fajtájú trikó vagy póló nem engedélyezett. A felsőrész elején és hátán fel kell tuntetni a versenyző országának nevét vagy betűjelét. A versenyző fokozatát jelölő övet vagy vállszalagot kell viseljen. Szponzori hirdetések a következők szerint viselhetők az egyenruhán: Felsőn: a ruhaujj felső részén illetve a vállon, és nem lehet nagyobb 10x10 cm-nél (4x4 huvelyknél) Nadrágon: a nadrág oldalán csípő és térd közötti magasságban. Ha a szervező és a szponzor nem akarja, hogy a versenyzők más hirdetést is viseljenek, mint az övéket, akkor a szervezőnek és a szponzornak a versenyzőket illetve országaikat a saját szponzoruktól kiesővel megegyező összegű sponzorálásban kell részesítenie. Védőkesztyű A védőkesztyűnek vagy seikenvédőnek olyan párnázással kell rendelkeznie, amelyik nem csúszik le az utőfeluletekről. A párnázásnak takarnia kell az ököl, a huvelykujj és a kézélek utőfeluleteit. A kesztyűnek takarnia kell az ujjakat az ujjhegyekig, és legalább 5 cm-rel (2 huvelykkel) a csukló fölé kell érnie (kötelező a nyitott kezes kesztyű). Lábvédő A lábvédőnek vagy lábfejvédőnek olyan párnázással kell rendelkeznie, amelyik nem csúszik le az utőfeluletekről. A lábfejvédőnek elég nagynak kell lennie, hogy teljesen befedje a lábujjakat. A saroknak is fedettnek kell lennie valamint a lébfejvédő szárának legalább 5 cm-rel (2 huvelykkel) a boka fölé kell érnie. A talpat nem kell fednie. Fejvédő Fejvédő viselése kötelező. A fejvédőnek takarnia kell a homlokot, a halántékot, a felső állkapcsot és a fuleket. A fejvédő semmilyen módon nem akadályozhatja a látást vagy a hallást. Sípcsontvédő Sípcsontvédő viselése kötelező. A sípcsontvédő nem tartalmazhat kemény elemeket, például műanyagot, fémet vagy fát. Fogvédő Fogvédő viselése kötelező. Szuszpenzor (herevédő) Szuszpenzor viselése kötelező. A szuszpenzort minden esetben a nadrág alatt kell viselni. Ajánlott védőfelszerelés Térdvédő, alkarvédő és mellvédő viselése engedélyezett és ajánlott. Ezeknek a felszereléseknek is meg kell felelniuk a fenti védőfelszerelésekkel szemben támasztott követelményeknek. Bandázs Használható, de nem lehet hosszabb 61 cm-nél (2 lábnál) vagy szélesebb 5 cm-nél (2 huvelyknél). A bandázs a csuklón rögzíthető 15 cm-nél rövidebb ragasztószalaggal. Védőfelszerelések (általában) A védőfelszereléseken nem lehet csat, kapocs, pánt vagy ragasztószalag amely a mérkőzés során bármilyen módon sérulést okozhat. Orvosi vizsgálat A versenyző orvosi állapotát évente ellenőrizni kell és nemzetközi sportkönyvében fel kell tunteni. Súlycsoportok és mérlegelés Súlycsoportok: Férfi felnőtt (16-45 év) -57 kg -63 kg -69 kg -74 kg -79 kg -84 kg -94 kg +94 kg Női felnőtt (15-40 év) -50 kg -55 kg -60 kg -65 kg +65 kg Ifjúsági (16-18 év) azonos a felnőtt súlycsoportokkal Fiú serdulő (10-15 év) -135 cm -145 cm -155 cm -165 cm +165 cm Lány serdulő (10-14 év) -135 cm -145 cm -155 cm +155 cm A ifjúsági versenyzők életkorának meghatározása: a versenyzőre egész évben a versenyző július 31-ig betöltött életkora szerinti korcsoport érvényes. Ez lehetővé teszi minden ország számára, hogy az év WAKO világbajnokságot megelőző bármely szakában csapatversenyeket rendezzenek és mégse veszítsenek versenyzőt az év közben. Az életkort iratokkal kell igazolni. Európa- és világbajnokságokon minden versenyző mérlegelését a verseny előtti napon kell végezni. Az országos eseményeken a mérlegelés a verseny napján is történhet. A mérlegelés helyét és idejét a szervezőnek ki kell hirdetnie, mindegyik országos elnöknek a részleteket tartalmazó írott menetrendet kell kuldenie. A mérlegelésnél a Technical Commission legalább két tagjának jelen kell lennie. A versenyzőkről nevuket, súlyukat és országukat tartalmazó listát kell vezetni. Ezt a listát alá kell írnia a versenyzőnek és a Technical Commission egyik tagjának. A szervezőnek minden hivatalos mérlegeléshez gondoskodnia kell orvosi mérlegről. Ezt a mérleget legalább egy nappal a mérlegelés előtt az összes versenyző rendelkezésére kell bocsátani. A mérkőzés szabályai A versenyzőnek jelentkeznie kell a legközelebbi bírónál védőfelszerelésének átvizsgálására. A versenyzők a vizsgálat és a kuzdelem során semmilyen ékszert nem viselhetnek. Miután a bíró megvizsgálta a versenyzőt, a versenyző várakozik a mérkőzésvezető utasítására, hogy ringbe lépjen. A versenyzők belépnek a ringbe és összeérintik kesztyűiket. Kuzdőállást vesznek fel és várják a mérkőzésvezető "fight" parancsát. A mérkőzés két (2) perces menetekből áll, a menetek között egy perces pihenőkkel a döntőkben. Az időt csak a mérkőzésvezető utasítására állítják meg. Az idő nem kerul megállításra pontok vagy figyelmeztetések kiosztásakor, hacsak a mérkőzésvezető ezt szukségesnek nem ítéli. A mérkőzésvezető a mérkőzés folyamán nem beszélhet a versenyzőkhöz, kivéve ha megálította az időt. A mérkőzés során minden versenyzőnek egy edzője és egy segédje lehet a ring sarkában. A mérkőzés alatt mindkettőjuknek az edzői teruleten kell maradniuk. A mérkőzés folyamán edzői utasítások nem engedélyezettek. Csak a mérkőzésvezető kérheti az idő megállítását. Versenyző kérheti az idő megállítását védőfelszerelés megigazítása vagy sérulés vizsgálata céljából. A mérkőzésvezető nem köteles megállítani az időt, ha úgy érzi, hogy ez az ellenfél előnyének rovására menne. Lehetőség szerint kerulni kell az idő megállítását. Ha a mérkőzésvezető úgy véli, az egyik versenyző az időkéréseket pihenésre vagy ellenfele pontgyűjtésének megakadályozására használja, figyelmeztetheti, illetve leléptetheti a versenyzőt időhúzásért illetve a kuzdelem visszautasításáért. Parancsok a mérkőzés során Shake hands kézfogás - a mérkőzés kezdetén Fight kuzdj! - a mérkőzés kezdetekor, illetve a mérkőzés megszakítása után Stop állj! - a mérkőzést azonnal abba kell hagyni, és csak a mérkőzésvezető utasítására lehet folytatni. Pontok kihirdetésekor a versenyzőknek azonnal vissza kell térniuk kiindulópontjukhoz. Engedélyezett találati feluletek: Fej: arc, oldalról, hátulról és homlok Törzs: elölről és oldalról Láb: Az alsólábszár közepétől lefelé (lábsöpréssel) Tiltott találati feluletek: Fejtető Törzs hátulról (vesék és gerinc) Vállak felulről Nyak: előlről, oldalról öv alatt (kivéve lábsöprés) általában minden vaktechnika Engedélyezett technikák: Rúgások: első, oldalsó, hátsó, köríves, fordított köríves ('sarokrúgás' - de csak talppal), Crescent (köríveshez hasonló, de felfelé mutató lábfejjel), balta (csak talppal), ugró, forduló Kéztechnikák: utés, kézhátutés, belső kézél utés, horog Lábsöprés: Pontértékű lábsöprés feltétele, hogy a támadó végig állva maradjon. Ha a lábsöprés végrehajtása során a támadó lábfején kívul bármely testrészével megérinti a talajt, pont nem adható. Pont akkor jár a támadónak, ha ellenfele lábfején kívul bármely testrészével megérinti a talajt. Földrekerulés: A versenyző nem támadhatja földön fekvő ellenfelét. A vezetőbíró feladata, hogy azonnal megállítsa a mérkőzést amikor a két versenyző egyike lábfején kívul bármely testrészével megérinti a talajt. A földön fekvő ellenfél fejére vagy testére irányuló rúgások, taposások pontlevonást vagy leléptetést vonhatnak maguk után. Kulönleges figyelmeztetés: Mivel rendkívul veszélyes sarokkal támadni, erősen hangsúlyozni kell, hogy a támadó versenyzőnek úgy kell lábát kinyújtania, hogy a talp legyen a támadó felulet az alábbi rúgások esetén: balta, fordított köríves (sarokrúgás), és fordulásos sarokrúgás. Az ellenfél fogása legfeljebb 3 másodpercre engedélyezett, de csak érvényes találat bevitele céljából. Tiltott technikák és magatartás: A fent említettektől eltérő bármilyen más technikával való támadás Kuzdelem elkerulése vagy visszautasítása Esés vagy földrekerulés megfelelő ok nélkul A kuzdőtér elhagyása. Ha a versenyző elhagyja a teruletet (kilép), anélkul hogy őt ellenfele lökte, rúgta vagy utötte volna kívulre, ez 'önkéntes kilépésnek' minősul és a mérkőzésvezető figyelmeztetését vonja maga után. A harmadik kilépéskor a versenyzőtől levonásra kerul egy pont. A negyedik alkalommal a kilépő versenyzőt le kell léptetni. (A figyelmeztetések a mérkőzés végéig érvényben maradnak.) ártó szándékú vagy túl erős támadás Sportolóhoz méltatlan viselkedés. A versenyző csak egy figyelmeztetést kap, ezután a szokásos buntetési és leléptetési eljárás következik. Kirívóan sportszerűtlen viselkedés esetén a versenyző már az első alkalommal leléptethető. Bírók támadása a ringen belul vagy kívul. Lökés, fogás ok nélkul, köpködés illetve ezek kísérlete azonnali leléptetést von maga után. Abban az esetben, ha ezen akciókat egy korábban már bűntetett (leléptetett) versenyző hajtja végre, a kérdéses személy eltávolítható a sportcsarnokból illetve a verseny helyszínéről és az ugy a WAKO fegyelmi bizottsága elé vihető. Pontozás: érvényes technikával érvényes találati feluletre. A kéz vagy láb engedélyezett támadási felulete tisztán meg kell érintse a találati feluletet. A bírónak ténylegesen látnia kell, ahogy a technika eléri a célpontot. A becsapódás hangja alapján nem szabad pontot adni. Elegendő erő és távolsági tartalékkal kell rendelkezzen a technika ahhoz, hogy ha a tartalékot felhasználva lett volna kivitelezve, az ellenfélnek sérulést okozzon, harcképtelenné tegye vagy megdöbbentse és így a technikát kivitelező versenyzőt előnyösebb helyzetbe juttassa. Fontos megjegyzés: Minden technikát 'ésszerű' erővel kell végrehajtani. Az ellenfelet csak érintő, súroló technikákra nem adható pont. Ha egy versenyző felugrásból hajt végre támadást, támadása csak akkor értékelhető, ha a ringen belul ér földet. Pontszámok utés 1 pont Rúgás testre 1 pont Lábsöprés 1 pont Rúgás fejre 2 pont Ugró rúgás testre 2 pont Ugró rúgás fejre 3 pont Megjegyzés: Lábsöprést közvetlenul követő támadásért nem adható pont. Minden találat után "STOP" parancs hangzik el, majd azonnali szavazás következik a bírók részvételével arról, melyik versenyző talált. A mérkőzést az a versenyző nyeri, akinek több pontja van az idő lejártakor. Ha egy versenyző tíz pontnyi előnyt halmoz fel, nyer. A mérkőzés megnyerésének további módjai: leléptetéssel, Walkover Találat az idő lejárta közben: A bírók szavaznak arról, hogy a találat az idő lejárta előtt vagy után történt. Buntetés kilépésért A figyelmeztetések a mérkőzés végéig érvényben maradnak. 1. szabálytalanság figyelmeztetés 2. szabálytalanság hivatalos figyelmeztetés 3. szabálytalanság pontlevonás 4. szabálytalanság leléptetés Kulönleges megjegyzés: A terulet elhagyásáért adott figyelmeztetések a többi szabálytalanságért adott figyelmeztetéstől kulön kezelendőek. A szabályok durva illetve komoly megszegése esetén azonnal alkalmazható pontlevonás, vagy kirívó esetekben leléptetés. Minden esetben amikor a mérkőzésvezető leléptetést tart szukségesnek, tanácskozik a bírókkal és a semi-contact Technical Directorral a megfelelő eljárási szabályok betartása érdekében. A versenyző nem kaphat egyszerre pontot és figyelmeztetést. Pontok kiosztása: Ha a mérkőzésvezető érvényes találatot jelentő akciót lát, "STOP" parancsot ad, és ő is és a bírók is azonnal mutatják a pontot. A mérkőzésvezető összeszámolja a döntéseket és kiosztja a pontokat a megfelelő versenyzőnek. Ha valamelyik bíró lát érvényes találatot jelentő akciót, azonnal jeleznie kell a bírónak aki "STOP" parancsot ad, és ekkor az összes bíró egyszerre mutatja az általa látott pontokat. Pont csak egyszerű többség esetén adható. A mérkőzés megállítása: Időkérés: A mérkőzést csak a mérkőzésvezető állíthatja meg. A versenyzők karjuk felemelésével kérhetnek időt sérulés vizsgálatára. A mérkőzésvezetőnek nem kötelező teljesítenie a kérést, ha úgy véli, ez tisztességtelen előnyt nyújtana, vagy bármilyen módon a másik versenyző előnyének rovására menne. Lehetőség szerint kerulni kell az időkérést. Ha a mérkőzésvezető úgy véli, hogy egy versenyző az időkéréseket pihenésre, vagy ellenfele pontgyűjtésének megakadályozására használja, figyelmeztetheti időhúzásért. Csak a Chief Offi cial vagy a Semi-Contact Technical Director vagy megbízott képviselője szakíthatja meg a mérkőzést a ringen kívulről. Jeleznie kell a mérkőzésvezetőnek, aki ezután megállíttatja az időt. Amennyiben egy edző panaszt vagy óvást kíván benyújtani, értesítenie kell a semi-contact Technical Directort. A Director, ha lehetséges, a mérkőzés megállítása nélkul is elintézheti az óvást. Indokok időkérésre Sérulés (Lásd a sérulésekre és ápolásukra vonatkozó szabályt) A mérkőzésvezető tanácskozik a bírókkal A mérkőzésvezető versenyzővel vagy edzőjével beszél A biztonság és a sporszerűség érdekében Pontok kisztásához általában nincs szukség az idő megállítására. A mérkőzésvezető ezt gyorsan kell elvégezze, hogy a versenyzőknek a mérkőzésre kiszabott teljes idő rendelkezésére álljon. A mérkőzés gyors és tisztességes levezetésére nem képes mérkőzésvezetőt a verseny WAKO semi-contact vezetőbírója leválthatja. Sérulés: Valamely versenyző sérulésekor a mérkőzést csak annyi időre kell leállítani, hogy az orvos eldönthesse, folytathatja-e a kuzdelmet a sérult versenyző. Az orvos ringhez érkezésétől számítva két perc áll rendelkezésére, hogy eldöntse, a sérulés igényel-e ápolást. Minden ápolásnak be kell fejeződnie két percen belul. Ha a sérulés olyan súlyos, hogy a 13a és 13b szabályok nem betarthatók, akkor a mérkőzést be kell szuntetni. Ha a mérkőzést sérulés miatt be kellett szuntetni, a bírók döntenek: A Ki okozta a sérulést? B Szándékosan okozott sérulésről van-e szó? C A sérulés a sérult versenyző hibájából keletkezett-e? D Tiltott technika okozta-e a sérulést? E Ha a nem sérult versenyző nem volt szabálytalan, akkor ő nyer feladással. F Ha a nem sérult versenyző szabálytalankodott, akkor a sérult versenyző nyer leléptetéssel. G Ha az orvos úgy ítéli, hogy a sérult versenyző harcképes, a mérkőzés folytatódik. H A G szabály alá tartozó esetekben a bírók döntenek, hogy szukség van-e pont, figyelmeztetés, vagy buntető pontlevonás kiosztására bármelyik versenyzőnek. Tisztségviselők: A technikai bizottság elnöke: A technikai bizottság elnöke a panaszbizottság elnöke is. A semi-contact TECHNICAL DIRECTORa: Ellenőrzi a semi-contact mérkőzésekhez használt ringeket. Megszakíthatja a mérkőzést óvás kivizsgálása, illetve rendezése céljából. Megszakíthatja a mérkőzést ha úgy véli, a szabályok nem megfelelően kerulnek alkalmazásra. ővé a végső döntés a ... for the Semi Contact Areas. Eltávolíthatja a nem megfelelő színvonalon működő bírókat. Kinevezhet helyettest maga helyett ha szukséges. Mérkőzésvezető: Mérkőzésenként egy mérkőzésvezető A mérkőzésvezetőket a technikai igazgató választja ki a vezetőbíró által átadott listából ő ellenőrzi a ringet és a versenyzőket Elsődleges felelőssége a versenyzők biztonsága. Az ő joga, hogy a mérkőzést pontok illetve buntetések kiosztásához megszakítsa. A mérkőzésvezető a mérkőzés megszakítására felhatalmazott egyeduli személy. A szabályok megszegésekor a mérkőzésvezető a bírókkal való tanácskozás nélkul figyelmeztethet. Nem adhat pontot anélkul, hogy legalább egy bíró vele egyezően szavaz. Amikor figyelmeztet vagy buntetőpontot ad, a vétkes versenyző nem kaphat pontot. Minden parancsot angolul ad. A mérkőzés során ő a felelős a szabályok betartásáért és a pontszámok, buntetések illetve figyelmeztetések megfelelő feljegyzéséért. Azokban az esetekben, amikor a mérkőzésvezető leléptetést tart megfelelőnek - az azonnali leléptetést kívánó eseteket kivéve - konzultáljon a semi-contact technikai igazgatóval. Bírók: Mérkőzésenként - döntők esetén is - két oldalbíró. Az oldalbírók segítik a mérkőzésvezetőt a versenyzők testi épségének megőrzésében. Minden mérkőzés előtt a versenyzőket megvizsgálva ellenőrzik a megfelelő védőfelszerelés meglétét. Ha az oldalbíró szerinte érvényes találatot lát, azonnal jelzi a mérkőzésvezetőnek. A bíróknak folyamatosan figyelniuk kell a ring határait és jelezniuk kell a mérkőzésvezetőnek ha valamelyik versenyző elhagyja a teruletet. Ha valamelyik bíró olyan akciót lát, amely szerinte szabályellenes, szólnia kell a mérkőzésvezetőnek és meg kell osztania vélekedését. Kulönleges megjegyzés: A mérkőzésvezető és a bírók az alábbi öltözéket viselik: egyszínű szurke hosszúnadrág, fehér Wako ing, Wako nyakkendő vagy Wako csokornyakkendő, kék jacket Wako jelvénnyel, és fekete színű edzőcipő. Időmérő: az időmérő kezeli az órát és a hangjelző berendezést ő indítja és állítja meg - csak a mérkőzésvezető utasítására - az időt ő szólaltatja meg pontosan az idő lejártakor a hangjelző berendezést SCORE KEEPER A Score Keeper jegyzi a mérkőzésvezető által adott pontszámokat, figyelmeztetéseket és buntetéseket. A Score Keeper jelzi a mérkőzésvezetőnek ha valamelyik versenyző 10 pont előnyre tesz szert. A Score Keeper jelzi a mérkőzésvezetőnek ha a figyelmeztetések buntetőponttá adódnak össze illetve ha a buntetések automatikus leléptetéssé adódnak össze. RING ASSISTANT A Ring Assistant szervezi össze a versenyzőket, hogy a mérkőzések késlekedés nélkul, folyamatosan követhessék egymást. A mérkőzésvezető és a bírók jelzései Pontok: Karfelemeléssel jelezhető, melyik versenyző ért el pontot. Pont kiosztásához legalább két felemelt kar szukséges. A bírók mutathatnak eltérő pontszámot. Ha egyikuk két pontot ítél, másikuk egy pontot, az alacsonyabb pontszám kerul kiosztásra. Ha több, mint két kar van felemelve, akkor a több szavazatot kapó versenyző kap pontot. Azokban az esetekben, amikor egyenlő számú felemelt kar van, mindkét versenyző pontot kap. Ha két bíró azt mutatja, hogy nem látta a találatot, pont nem adható. A fennmaradó harmadik bíró egyedul nem adhat pontot. A Technical Directornak és a mérkőzésvezetőnek azon kell lennie, hogy a bírók megfelelően végezzék feladatukat. Ha valamelyik bíró túl sokszor mutatja, hogy nem látta a találatot, el kell távolítani a ringből. Nincs pont: a bíró karjait derékmagasságban keresztezi. Ha az egyik bíró pontot mutat míg a másik kettő azt mutatja, nem látta, pont nem adható. Ha a versenyző nem kap legalább két felemelt kart, pont nem adható. Ha a mérkőzésvezető "STOP" parancsot ad és figyelmezteti valamelyik versenyzőt, annak a versenyzőnek pont nem adható. Azonban a másik versenyző kaphat pontot, illetve esetleg dupla pontot is ellenfelének figyelmeztetése miatt. Példa: Az egyik versenyző pontértékű technikát hajt végre, míg a másik versenyző másodszor sérti meg a szabályokat. Az első versenyző tiszta és érvényes technikájára adható pont, ugyakkor ezzel egyutt ellenfele buntető pontlevonással sújtható szabálysértésért. Nem láttam: a bíró karjait arca előtt keresztezi A bíró nem látta, hogy a technika eltalált-e érvényes találati feluletet. Figyelmeztetés: A figyelmeztetéseket hangosan és jól érhetően kell adni, hogy mindkét versenyző és edzőik is hallhassák és megérthessék a figyelmeztetést. A mérkőzésvezető a vétkes versenyző felé fordul és úgy adja a figyelmeztetést. Buntetés: Buntetőpont kiosztásakor a mérkőzésvezető először megállítja az időt. A Score Keeper felé fordul, majd a pontlevonást a buntetendő versenyzőre mutatással jelzi illetve hangosan és érthetően bejelenti a pontlevonást és megnevezi a buntetés indokát. Leléptetés Ha leléptetés válik szukségessé, a mérkőzésvezető tanácskozzon a Technical Directorral a megfelelő eljárási szabályok betartása érdekében. |