Mikulás Kupa 2008

Mikulás Kupa 2008

Az idei versenyszezon utolsó előtti állomásához érkeztek megyénk kick-box versenyzői.

Míg a válogatott kerettagok éppen hazaérkeztek az Európa Bajnokságról, addig a többiek lelkesen készültek a hátralévő két megmérettetésre.

Felnőttjeink távollétében az utánpótlás korú sportolók próbáltak minél jobb eredményeket elérni.

A semi-contact szabályrendszerben kadetteknél Király Mirella magabiztosan nyerte a 37 kg-os lányok versenyét, Szabó Tamás, Gerstmayer Gréti és Ébelle Fruzsina szintén a döntőbe jutottak, ám ott elég volt néhány figyelmetlenség, és máris eldőlt az aranyérem sorsa. Nyergesi Tamás és klubtársa Szabó Z.Dominik mindent megtettek a továbbjutásért, de egyenlőre még ez is kevés volt. Helytállásuk dicséretes.

A light-contact szabályrendszerben csak Szabó Tamás, Gerstmayer Gréti és Hertlik Péter indult. Gréti és Peti most indult először országos versenyen, eddig csak a területi bajnokságokon szerepeltek. Mindketten csak a későbbi győztestől szenvedtek vereséget. Szabó Tomi viszont a semi-contactban szerzett ezüstérme után light-ban sokkal jobban muzsikált, határozottan küzdött és a végén a nyakába akaszthatták az aranyérmet.

Zrínyi Miklós segítőtársa a VB és EB ezüstérmes Hirsch Viktor kiváló munkát végzett, az idő alatt, míg társai edzőtáboroztak és az EB-n szerepeltek. Remekül felkészítette sportolóinkat, ami az eredményeken is látszott.

Eredmények:

Semi –contact

Aranyérmes:     Király Mirella (Esztergomi KBSE )

Ezüstérmes:      Gerstmayer Gréti és Szabó Tamás ( Esztergomi KBSE )

 

Light-contact

Aranyérmes:     Szabó Tamás ( Esztergomi KBSE )

Ezüstérmes:      Gerstmayer Gréti és Hertlik Péter ( Esztergomi KBSE )