XV. Világ Kupa Szeged

XV. Világ Kupa Szeged

Május 21-24 között Szegeden rendezték meg az idei Világ Kupa sorozat második állomását.

A megmérettetésen természetesen részt vettek megyénk sportolói is. Csütörtökön délután a mérlegelés után mindenki  kipihente az utazás fáradalmait.

Pénteken az utánpótlás korú versenyzők kezdték meg a menetelésüket semi-contact szabályrendszerben. A lányok mezőnyében Király Mirella,a fiúknál pedig Szabó Tamás a döntőbe verekedte magát. Mirella remekül bunyózott és csak szoros küzdelemben maradt alul. Tamás viszont végig hajtva, odafigyelve egy pillanatig sem engedte ki a kezéből a mérkőzést, így a végén megszerezte az aranyérmet. Nyergesi Tamás hasonlóan a diákolimpiához, most is nagyszerűen küzdött és csak két másodpercen múlott, hogy döntőbe jusson. Már vezetett, de kissé meggondolatlanul támadásba lendült, ellenfele pedig megkontrázta, a bírók sajnos a kontrát látták találatnak, így maradt a bronzérem. Klubtársa Szabó Z.Dominik  és Scheirich Réka, valamint Ébelle Fruzsina is csak a döntőbe jutásért vívott mérkőzésen maradt alul.

A pénteki napot így egy arany, egy ezüst és négy bronzéremmel zárta küldöttségünk. 

Szombaton az utánpótlás korúak light-contact és a felnőttek semi-contact mérkőzései követeztek. Ébelle Fruzsina megismételte jó teljesítményét, hiszen a tegnapi harmadik hely után most a döntőbe jutott. Ott is mindent elkövetett, hogy győzzön, de ellenfele kihasználta magasságbeli fölényét, így a szépen csillogó ezüstérmet vehette át. Scheirich Réka ismét egy bronzéremmel gazdagította gyűjteményét. A juniorok ismét remekeltek. Light-contact szabályrendszerben Quintz Norbert, Bus András, Buják Tamás és Hertlik Péter is a döntőbe jutottak. A végső győzelmet azonban csak Bus Andrásnak sikerült megszereznie, a többieknek meg kellett elégedniük az ezüstéremmel. A full-contactban pedig Kocsis Bianka a juniorok, Novák Jenő pedig a felnőttek mezőnyében verekedték magukat a vasárnapi döntőkbe. Novák Jenő egy rendkívül kemény csatában verte az elődöntőben orosz ellenfelét.

A felnőttek között a nyergesi Németh Janka és klubtársa remekül menetelve jutotta a döntőbe, ahol mindketten folytatták jó szereplésüket, azonban az első helyet csak Jankának sikerült megszerezni, Viktorral szemben a bírók enyhén szólva is elfogultak voltak. Krempf Réka, Molnár Mónika, Busa Gabriella, Fenyvesi Márta most a bronzéremig jutott. Két arany,hat ezüst és öt bronz a mai napi termés.

Vasárnap a light-contact és a full-contact mérkőzéseken szinte minden az elképzeléseinknek megfelelően alakult. Sportolóink remekeltek. Először Kocsis Bianka kezét emelték a magasba a full-contactos hölgyek 52 kg-os mezőnyében.  Novák Jenő azonban vereséget szenvedett a  korábbi világbajnoktól a 86 kg-osok döntőjében. Ezután azonban  beindult az aranyérem- gyártás.  A hölgyeknél Krempf Réka, Molnár Mónika, Fenyvesi Márta minden mérkőzést magabiztosan nyertek. Réka a döntőben a szintén megyei Németh Jankát, Mónika egy kőkemény orosz, míg Márti a többszörös VK-győztes szlovén lányt győzte le meggyőző fölénnyel. A férfiaknál most csak Hirsch Viktor, Molnár Szabolcs és Hargitai Viktor indultak. Szabolcs nagyon nehéz mérkőzéseken keresztül jutott a fináléba, ahol megszerezte a győzelmet. Hirsch Viktor ismét begyűjtött egy második helyet.

A vége tehát nyolc aranyérem, kilenc ezüst és 12 bronzérem.

Soha rosszabbat !

Image ImageImageImage